Fábri Péter:
Ó-dal
Ahogy egyre ismerősebb leszel,
egyre inkább vágyom: maradj közel;
ülj le olvasni, hallgass rádiót,
vagy törj a dióstésztához diót,
vagy menjünk korcsolyázni Titivel,
vagy gyakorolj, zongorázz, énekelj;
legyél, amilyen vagy! Hétköznapozz.
Szidjál le, vagy az ablakban napozz
meztelenül és kívánatosan;
és dudorásszál folyamatosan.
Tíz éve nézem szőke hajadat,
és nem tudtam meg a tíz év alatt,
csak amit első nap óta tudok,
hogy ahogy egyre közelebb jutok,
ahogy egyre ismerősebb leszel,
egyre inkább vágyom: maradj közel;
menjünk úszni, utazzunk el kicsit,
természetesen vigyük el Titit,
nézzük meg Rómát, Párizst, Berlint, Prágát,
de főleg egymást és a bokrok ágát.
Gyújtsunk gyertyát és gyújtsunk füstölőt,
sakkozzunk, játsszunk, töltsük az időt,
nézzünk tévét, hívjunk egy-két barátot,
vegyünk neked egy tavaszi kabátot,
vegyünk a hallba egy szebb szőnyeget
- az élet, ahogy van, úgy lényeges.
A kávé fő, én éppen locsolok,
a lemezjátszón Bach-lemez forog,
de közben megszólal a telefon,
és engem a hangoddal telefon.
Hiszen tudod - nincs az a Bach-zene,
ami nekem teltebben zengene;
lehetsz vidám, lehetsz durcás vagy undok,
én is valami marhaságot mondok,
beszélj - és aztán gyere haza gyorsan,
lépj be az ajtón szoknyában vagy shortban,
gyere hamar, és ragyogjon föl végre
felemás fülbevalód nevetése!
Milyen soká szeretném nézni még,
hogy fölragyog e sok szép semmiség.
A sok szép semmiségnek vége lesz.
Ez volt a minden. Ahogy néztelek,
amikor rúzsoztad a szájadat
- és nem nézlek majd.
Ez volt az aranykor.
Csak épp szorongok minden alkonyatkor.
Mert - mint mindenki - túl sokat tudok.
De ahogy egyre közelebb jutok,
ahogy egyre ismerősebb leszel,
egyre inkább vágyom: maradj közel,
találjunk ki valamit! A halál
forduljon föl!