Kedvenc tanáraim az egykori Szinyei Gimnáziumban
1968-72-ig a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban jártam, angol tagozatra. Nemrég (1997-ben), az iskola fennállásának száz éves évfordulójára, a gimnázium emlékkönyvet adott ki. Ebben az emlékkönyvben jelent meg alábbi írásom.
Az embernek valószínűleg azok a legerősebb emlékei, amelyek azonnal eszébe jutnak egy-egy hívószó elhangzásakor. Nekem a Szinyeiről a tanárok jutnak eszembe elsőként. Nem a jellegtelen és már az én középiskolás éveimben (1968-1972) sem ragyogó épület, nem a tantermek, és nem az osztálytársaim. úgy látszik, és ez így huszonöt év távlatából már elég biztosan megállapítható, a tanáraim hatottak rám a leginkább abban a négy évben. Pedig ők talán nem így gondolták. Talán sokszor úgy érezték, semmi értelme annak, hogy kínlódnak velünk. Arról a négy tanárról fogok most írni, akik széppé és értelmessé tették a Szinyeiben töltött éveimet.
Osztályfőnöknőnk, Földvárszky Mária. Matekot és fizikát tanít. Helyes, csinos, rövid hajú, szőke. Ironikus mosolya van, nagyhangú és vagány. Minden közös balhéban benne van és becsületbeli ügyekben nem ismer tréfát. Amikor osztályfőnök-helyettest választ, kikéri a véleményünket. és mi folyton veszekszünk vele. Nem, nem félreértés: nem ő veszekszik velünk, mi veszekszünk vele. Talán ez a legerősebb emlékem róla. Szünet van, hárman-négyen körülálljuk az asztalát és hevesen vitatkozunk. Sok évvel később értettem meg, milyen nagy dolog volt ez. Egyenrangúnak tekintettük - nyilván azért, mert ő egyenrangúnak tekintett minket.
Máthé Pál, a történelemtanárunk, osztályfőnök-helyettes. Kettesével veszi a lépcsőket, a kulcsaival veri a falat, minden kérdése mögött ott a következő. Ha osztályoz, nem hajlandó hármasnál rosszabb jegyet adni. Inkább leülteti a diákot és azt mondja neki: tudod majd te ezt jobban is. és ilyenkor a diák veszi a fáradságot és a következő órára valóban jobban tudja. Nincs nála két azonos értékű ötös. Aki humán pályára készül, annak sokkal mélyebben kell ismernie az éppen aktuális anyagot, mint a többieknek. Aki történelem szakra készül, nem utolsó sorban éppen az ő hatására (mint e sorok írója például), annak állandó külön feladatokat ad. Ezen kívül ott van velünk minden kiránduláson, rengeteg társasjátékot ismer és pompás humora van. Egy különös időszakban, amikor kedvenc diákjai közül néhányan a rendőrségi kihallgató-szobákkal is megismerkednek, ő az iskola pártösszekötő-tanára, sőt, egy ideig párttitkára. Ez azt jelenti, hogy ő felügyeli a KISz-szervezetet. Azt a KISz-szervezetet, amelynek a vezetőit olykor kihallgatják, ezzel is bizonyítandó az utókornak, hogy a rendszer bonyolultabban működött, mint ahogyan az ma a bulvárlapok visszautalásaiból tűnik. Paja (Istenem, így neveztük a háta mögött) nem a rendőrök oldalára áll, hanem a mi oldalunkra. ő adja néhányunk kezébe Vajda Mihály fasizmus-tanulmányát, amely először szól a fasizmus és a kommunizmus párhuzamairól. Tőle azt is megtanuljuk, amiről a tankönyv nem ír: a Molotov - Ribbentrop paktum következményét, azt, hogy 1939-ben nem csak Németország, de a Szovjetunió is megtámadta Lengyelországot. Minket még leérettségiztethet, de azután el is kell mennie a Szinyeiből. Mert nem csak történelem szakos. Bátorság és becsület szakos is.
Horlai Györgyné, Ági néni, magyartanárunk. Szelíd és mosolygós. A verseket, amelyekről beszél, előbb elmondja fejből. Ha nem fejből, akkor is csak azért olvassa, mert végtelenül tiszteli a pontosságot és a költők szövegét. Nem nagyon szeret nyelvtant tanítani, és ezt be is vallja: "A nyelvtan az a tárgy, amely szellemesen egyesíti magában a humán tudományok fölöslegességét a természettudományok unalmasságával" - mondja már a legelső nyelvtanórán. Ettől persze bizalmunkba fogadjuk és így a nyelvtanórák is sokkal hangulatosabbak lesznek: cinkosok vagyunk. Legjellegzetesebb gesztusa az, ahogyan Ady Elbocsátó, szép üzenet című verséről beszél: "Gyerekek, ez egy gyalázatos dolog. Ezt írni egy nőnek, akit szeretett! De gyönyörű!"
Czánt Emilné, az angol tanárnőnk. Pici és mosolygós. Rettenetesen szigorú, de szigorát, mondhatni, csokoládéba csomagolja. Számára olyan természetes, hogy amit tudnunk kell, azt tudjuk, hogy nem is merjük nem tudni. és mert nem csak nyelvet tanít, hanem kultúrát - pontosabban: mert tudja, hogy a nyelv nem létezik önmagában -, ezért van is kedvünk tanulni. Azóta is így főzök teát: "...and one for the pot." Azóta is föltűnnek az azonos eredetű szavak a különböző nyelvekben: "Loading: magyarul is mondják, mucikám. Szép selymes lódingom." Egy nagy formátumú világot képvisel: nem csak az angol kultúrát (még angol zenetörténetet is tanulunk tőle), de az európait. Nem akárhova járt iskolába: az Áprily Lajos igazgatta Baár-Madasba. és aki hozzá járt, az sem akárhol tanult angolul.
Ők voltak a kedvenc tanáraim. Most, hogy így leírtam róluk néhány emlékemet, föltűnt néhány közös vonásuk. A maximális felkészültség; a bátorság; tantárgyuk szenvedélyes szeretete; tanítványaik egyenrangúként való kezelése; egyéniségük vállalása, a szubjektivitás; minket illető ítéleteik tárgyilagossága, az objektivtás; és végül, de egyáltalán nem utolsósorban: a humor, sőt, az irónia.
Alapvetõen megváltozott az életünk azóta, minden más lett körülöttünk. Abból, amit tõlük tanultam, semmi sem vált érvénytelenné. Ezt magyarul is mondják, mucikám: ez a tradíció.
Fábri Péter