A Labrador Retriever
A labrador származásáról
sok a feltételezés, ugyanakkor amit a
labradortörténészek összeszedtek a kutya származásáról, az elég
mesebeli történetnek tűnik. A legújabbakat Richard A. Wolters
gyűjtötte egybe, aki kerek 30 000 kilométert utazott azért,
hogy az egykori labrador élethelyein régi archívumok dokumentumait
átkutassa, amelyekben a régi vízikutya említésre kerül.
Ez bizonyára nem volt könnyű feladat, hiszen a labrador ősei törvényen
kívüli társadalomban éltek Új-Foundland szigetén. Labrador az
Amerikával szomszédos partvidék, valószínűleg csak véletlenül
ragadt
meg ez a név ennek a fajtának. Bizonyára ezért, mert a későbbi
angol
tenyésztők a tengerentúli földrajzi pontosságért nemigen aggódtak,
azonkívül az új-foundlandi név már foglalt volt egy nagyobb, hosszú
szőrű rokonnak.
Hogyan kerültek ide? A
kutyák tényleg az indiánok saját tenyésztésű
ebei voltak? Richard A. Wolters ismeretei szerint a bennszülött
indiánoknak nem voltak saját kutyáik. Az őslabradort nagy
valószínűséggel azok a tengerészek és halászok hozták
magukkal,
akik Devon brit grófságból érkeztek nyaranként Új-Foundland
partjaira,
hogy halakat fogjanak. Mivel a veszélyes partokon a halászbárkák
összetörtek volna, a kutya dolga volt, hogy vízbe ugorván, a háló
vonókötelét a partra vigye a parton álló többi halásznak, akik azután
bevonták a tele hálót. És míg a partiak a zsákmánnyal foglalkoztak,
a kutya visszaúszott a következő kiterített háló vonóköteléért.
További kötelessége volt, hogy ha a halász bármit a vízbe
ejtett,
visszahozza. Egész idő alatt hol a parton, hol a tengeren voltak,
segítettek partra vontatni a nehéz halászhálót, húzták a víztől
csepegő vontatókötelet, kihalászták a vízbe esett evezőt,
valamint
a háló peremén átvergődött zsákmányt.
Azok az írók, akik az
1840-es években említést tettek a kutyákról,
Új-Foundland székhelye után Szent János kutyájának nevezték el őket.
Tilos volt errefelé letelepedni, ezzel akarták ugyanis az angolok
megakadályozni, hogy a tengerészek és a halászok a halkereskedelmet
a kezükben tartsák. Ehhez persze egyáltalán nem tartotta magát
valamennyi halász, főleg azok nem, akik a hajókon rabszolgaként
dolgoztak, és megszökve, elbujdostak kutyáikkal együtt a parti bozótosban.
Együtt volt Anglia összes legdurvább és legkeményebb embere.
A sziget első lakói dezertőrök voltak, akik az angol halászó flottáról,
a Navyről szöktek meg, leugrálva a hajókról. Törvény nélküli
társadalom jött létre, ahol a sajátos előírások szerint éltek a lakók.
E durva társadalomból
származik a Szent János kutya, a labrador közvetlen őse.
A kutyák az otthonukul szolgáló halászbárkákon jutottak el Angliába,
mindegyik bárka két-két állatot szállított. Ők a kötélcsomókon
hevertek,
készen arra, hogy utánaugorjanak mindennek, ami a tengervízbe hullik.
Amikor a bárkák elérték a délangol kikötőket, például a Pool-t,
a halrakományt megvásárló népek felismerték a kutyák hasznosságát,
és a tőkehal mellett megvették ezeket az ebeket is. Malmesbury
earlje egy 1870-ben kelt levelében leírja, hogyan vásárolta meg e
fajtabeli első kutyáját egy Új-Foundland és Pool között működő
halászhajóról. Az őt mindennél jobban érdeklő fajtáról pedig
azt mondta:
"A kutyáimat magunk között labradornak hívjuk." Ha egy befutó hajón
akadt eladásra váró kutya, akkor azt bedobták a kikötőben a vízbe,
és hagyták, hogy kiússzon. Erről tudták a parton, hogy ez a kutya eladó.
Nem sokkal később a
labrador eltűnt szülőföldjéről. Részben a súlyos
helyi kutyaadó következményeként, amit kevés halász volt hajlandó
megfizetni. Másrészt, és ez a fontosabb ok, megszülettek az angol
karanténtörvények, és véget vetvén az importnak, véget vetettek
a kutyatartó és -exportáló halászok jó mellékkeresetének is.
Szerencsére ekkora már a fajta gyökeret vert Nagy-Británniában.
Malmesbury nevén kívül
meg kell említeni a Baccleuch és Home
családot, ahol generációkon át tartották és tenyésztették ezeket a
kutyákat. Komolyan azonban 1900 körül Lord Knutsford
(1935-ben halt meg) és Lady Howe (elhunyt 1961-ben) foglalkozott
először a labradorral. 1902 óta a fajtát hivatalosan is elismerték.
Knutsford harmadik vikomtjáról járja a tréfás történet, amely
szerint a vikomt pénzt és fáradtságot nem kímélve, bejárta
Labradort és Új-Foundland-ot, hátha felleli az őshazában a fajta
néhány példányát. Egy helybeli kutyatenyésztőtől is megkérdezte,
kitől vehetne egypár labradort. A válasz az volt, hogy menjen át
Angliába, és vegyen a Holland-Hibbert nevű illetőtől.
(A Holland-Hibbert a Knutsford lordok családi neve volt...)
Howe grófnő
1957-ben könyvet írt a fajtáról, s ebben Lord
Knudsfordot nevezi "a labradorok legfőbb jótevőjének".
A dicséret talán túlzottan is nagylelkű; aki ma írna a
labradorokról, bizonyosan magának Lady Howe-nak nyújtaná a pálmát.
Az ősi szín a
fekete, az első sárga labradorok feltűnése
1899-re tehető. C. Radclyffe tenyésztett ki két sárga
labradort fekete szülőktől. A harmadik, a legkevésbé
elterjedt színváltozat, a csokoládészín kialakulása Mrs
Paulingnak és Mrs Severnnek köszönhető.
A Kennel Club 1903-ban
fogadta el önálló fajtaként a
labradort, s 1916-ban megalapították a Labrador Retriever Club-ot.
Minden idők legnagyobb és legeredményesebb labrador kennele
a Sandyland's. Tulajdonosa, Mrs. Gwen Broadley körülbelül
1920-ban alapította. Állománya Howe grófnő Banchory kenneljéből
és a már nem létező Blaircourt-tenyészetből épült fel.
A labrador a
legkedveltebb fajta valamennyi retriever között;
főleg sokoldalúságáról nevezetes. Mivel a labrador mentes az
agressziótól, az ember ideális társa. Közepes termetével,
erőteljes felépítésével nem túl zömök, sem túl törékeny, így
sok mindenhez megfelel.
A labrador szenvedélye a
víz; ha megszagolja a vizet alig
lehet visszatartani. Szerencsére nem szokott elcsatangolni,
így bárhol nyugodtan úsztathatjuk a kutyát. Felhasználási területén
belül első helyre kívánkozik a vadászat. Egy angol mondás
szerint,
lövés előtt a pointer, lövés után a retriever. A retriever a
vadat
elhozó kutyák királya, kitűnő vadászkutya. Évtizedeken át
arra
tenyésztették, hogy erőteljes állkapcsát nagyon óvatosan használja.
A szó szoros értelmében
puhaszájúnak nevezett kutya őrző-védő
kiképzésre nem igazán tökéletes. Persze ez nem jelenti azt, hogy
a labradorból hiányzik a védelmi ösztön, vagy gyáva lenne.
A vadászaton kívül
mint vakvezető, mint kábítószer-kereső
lett híres; van olyan kábítószer-kereső labrador, amelyre a
kábítószer-maffia vérdíjat tűzött ki. De ismeretes mint hegyi
mentőkutya vagy gázszivárgást kereső, vagy éppen a lakás
penészgombái után kutató labrador is.
Szeretetreméltó személyisége
miatt a családban is tökéletes,
a gyerekek bizalmasa, békésen tűri, ha durvábban nyúlnak hozzá,
szereti, ha vízzel fröcskölik, hancúrozik a kicsikkel, a kamaszokkal.
Sokkal jobban érzi magát vidéki környezetben, mint városi lakásban,
de tartása ott sem problematikus.
Igaz, hogy a népszerűségi
listák napról-napra változnak,
de egy biztos: Angliában, az USA-ban és Franciaországban
mindig az első tíz között van, de volt Angliában és Amerikában
a toplista első helyén. Franciaországban a második helyen.
