A fanfic tárgyalását általában és a slash tárgyalását pedig különösen azzal kell, kezdeni, hogy egy pillantást vetünk magára a fandomokra. A fandom nem egyszerűen a televízióból származó képek és hangok passzív befogadása, hanem inkább egy aktív folyamat. A rajongók saját értelmezéseiket adják az anyagokhoz, a „szöveg orvul történő felhasználásával" (textual poaching) átalakítják az anyagot. (de Certeau 1984). Mint írja

„Minden olvasás megváltoztatja a tárgyát... Az olvasó nem veszi fel sem az író, sem bármely író helyzetét. A szövegben az eredetitől eltérő valami más dolgot fedez fel (elvesztve belőle vagy kiegészítve). Az olvasó összerakja a darabokat és valami ismeretlent hoz létre. (169)"

Romboló folyamat helyett ez inkább egy kreatív folyamat, ahol a rajongó szeretete az anyag iránt életet lehel belé, az alábbi idézetben szereplő játékszerhez hasonlóan, valóságossá teszi azt (Williams, 1985:4-5):

*****

„Mi VALÓSÁGOS?" Kérdezte a Nyúl egy nap... „Azt jelenti, hogy zümmög benned valami és van fogókád?" „A Valóságos nem azt jelenti, amiből készültél," - mondta a Ló -„Az egy olyan dolog, ami megtörténik veled. Mikor egy gyerek hosszú, hosszú ideig szeret téged, nem csak játszik veled, de IGAZÁN szeret, akkor leszel Valóságos." „Fáj?" - kérdezte a Nyúl. - "Néha" - felelte a Ló, mert mindig igazat mondott - „Amikor Valóságos vagy nem bánod, ha fáj." „Egyszerre történik meg, mint amikor megsebesülsz vagy apránként?" „Nem egyszerre történik meg. Azzá válsz. Hosszú időbe telik. Ezért van, hogy ritkán történik meg olyanokkal, akik könnyen eltörnek vagy éles sarkaik vannak, vagy akikre vigyázni kell. Általában mikorra Valóságossá válsz, a szőröd nagy része kihullik, elveszíted a szemed, lógnak a tagjaid és nagyon kopott leszel. De ezek a dolgok egyáltalán nem számítanak, mert ha egyszer Valódi leszel akkor soha többé nem lehetsz csúnya, legfeljebb azok számára akik nem értik ezt meg." „Gondolom, te Valódi vagy?" - kérdezte a Nyúl. Majd azt kívánta bárcsak ne is kérdezte volna, mert lehet, hogy a Ló érzékeny. De a Ló csak mosolygott. - „A Fiú Nagybátyja tett Valódivá. Sok évvel ezelőtt történt, de ha egyszer Valódi leszel, akkor az is maradsz. Örökké tart."

*****

Így a műsorok belső értéke sem a létrehozásukban rejlik, hanem abban ahogy a rajongók „átdolgozzák" azt. Ahogy Jenkins írja (1992:51) a rajongó olyan, mint a történetbeli fiú

„akinek megvan a hatalma ahhoz, hogy valóságossá tegye a játékot és csak ő bánkódik az elvesztése miatt. Csak a fiú tudja ‘Valódivá’ tenni... A játékkészítő szempontjából nézve, akit az érdekel, hogy a kitömött játékállat olyan maradjon amilyennek készült, a Bársonynyúl, amelynek lógnak a tagjai és hiányzik az egyik szeme a vandalizmust jelképezi, a helytelen és rossz bánásmódot - ugyanakkor a fiúnak ezek kedves emlékek, annak a bizonyítékai, hogy túl szorosan fogta a játékot vagy túl gyakran babusgatta, röviden a szeretetteljes használat nyomai."

Ehhez hasonlóan a TV sorozatok készítői és producerei szintén azt szeretnék, hogy művüket egy adott módon értelmezzék, azonban a hű rajongók általi átdolgozás, ami akár teljesen ellentétes lehet az anyag eredeti szándékával, ad mélyebb jelentést az anyagnak. A készítők és a használók közötti feszültség motiválja a rajongókat arra, hogy orvul felhasználják a szöveget. A rajongók birkóznak az anyaggal „hogy kifejezzék maguknak és másoknak is az eredeti műben ki nem használt lehetőségeket... E folyamat során a rajongó megszűnik a népszerű szöveg egyszerű befogadója lenni, ehelyett aktív résztvevő lesz a szöveg jelentéseinek elkészítésében és a felhalmozásában." (Jenkins 1992:23-4)

Ehhez hasonlóan Jenkins megjegyzi (1992:162), hogy a fanfic írók „nem annyira reprodukálják az elsődleges szöveget, hanem átdolgozzák, átírják, kijavítják vagy kihagyják a nem megfelelő aspektusokat, és kifejtik azon érdekes részeket, amit nem találtak kielégítően felderítettnek." Jenkins szerint a fanfic 10 alapvető kategóriába sorolható:

(1) Új összefüggésbe helyezés (az epizódok közti rések kitöltése)
(2) A sorozat időhorizontjának kitágítása (a múltba vagy a jövőbe)
(3) Új fókuszok (a figyelmet a főszereplőkről mellékszereplőkre irányítja)
(4) Erkölcsi átrendezés (pl. az antihősből lesz a főszereplő)
(5) Műfaj eltolás (pl. eltolja az egyensúlyt az akció és a karakterek közti interakció között)
(6) Cross-over (egy történetben összevegyíteni különböző fandom-okat, mint pl. X-akták/Highlander)
(7) Karakter áthelyezés (pl. a szereplő áthelyezése térben és időben a születése előttre)
(8) Megszemélyesítés (a rettegett ‘Mary Sue’ komplexus)
(9) Érzelmi intenzifikáció (ebbe tartozik a ‘fájdalom/vigasz’ műfaja)
(10) Erotizálás

Jenkins Jane Land fanfic írót idézi (1992:176) annak magyarázatában, hogy „valamilyen mértékben minden író módosítja ill. átalakítja az alap Trek univerzumot, átszűrve a karaktereket és a koncepciókat saját észlelésén. Ez egy teljesen legitim alkotói módszer."

Az egyik legellentmondásosabb fanfic alműfaj természetesen a slash – ezek a történetek homoerotikus kapcsolatot mutatnak be hagyományosan heteroszexuálisnak észlelt karakterek között. Ezek a történetek nagyon változatosak, a nyíltan frivol PWP történetektől (Plot, what plot? - Cselekmény, miféle cselekmény?) kezdve a hosszú sorozatokig, amelyek stabil, elkötelezett kapcsolatok körül alakulnak. A szexuális érintkezés leírásának mértéke a slash történetekben éppannyira változó, mint a hetero sztorikban. Vannak olyan ‘slash történetek’, amiben egyáltalán nincs szexuális kapcsolat – egyszerűen azért tekintjük őket slash-nek, mert szexuális kapcsolatot vélelmeznek két férfi szereplő közt.

A slash-t sok helyen befektetítették - jobban mint a fanfic többi fajtáját. Olyan kifejezéseket használtak rá, mint „mentális maszturbáció", „a szexuális fantáziák egyértelmű kivetítése a karakterekre" és hasonló elítélő megjegyzéseket tettek rá. Jenkins (1992:202) figyelmeztet arra, hogy ha csak a slash erotikus oldalára figyelünk akkor „figyelmen kívül hagyjuk a tágabb narratív tartalmat és komplex kapcsolatát az elsődleges szöveghez. A slash, más fan fiction-höz hasonlóan egyfajta szövegi kommentárt jelent." A szexuális felhang a műfajjal jár (mivel szexuális kapcsolatot tételez fel a háttérben, mégha az nem is aktív része a cselekménynek); ugyanakkor Bacon-Smith (1992:239-40) az mondja, hogy „noha egy kívülálló számára a szexuális válasz a műfaj a legszembetűnőbb jellemzője, addig ez csak egyetlen egy a számos komplexen összefonódó ok közül, amiért a nők homoerotikus történeteket írnak". Jenkins még hozzáteszi (1992:188), hogy a slash „talán a fandom legeredetibb hozzájárulása a népszerű irodalom területéhez." Továbbá a slash, mint műfaj „nem is annyira magáról a szexről szól, hanem a hagyományos férfiasság korlátairól ..." (191)

A slash írásának okai éppen annyira különbözhetnek, mint maguk az írók; ugyanakkor néhány tudós megpróbálta beazonosítani a műfaj alapjait. Jenkins (1992:189) szerint a slash „reakció a televízió és a pornográfia férfi szexualitásának felépítésére; a slash arra invitál minket, hogy olyasmit képzeljünk el, ami hasonlít a John Stoltenberg által leírt nemi hierarchia felszabadító átlépéséhez – a fix-tárgy választás visszautasítása az erotikus azonosulás megkönnyítése érdekében... „

Bacon-Smith (1992:249) azt írja, hogy „sok slash rajongó azt mondja, hogy azért írnak férfiakról együtt, mert a hatalommal rendelkező férfiak egyenlőkként tudnak viszonyulni egymáshoz." Ez az érv komoly megfontolásokat érdemel. Mivel ezekben a sorozatokban az erős férfi hősök dominálnak és nagyon kevés a visszatérő női karakter, ezért a nézőknek a férfi szereplőkkel kell azonosulniuk. A főszereplők visszatérő hálószoba szindrómája („a hét aktuális barátnője") nem elégíti ki azon nézőket, akik stabil romantikus kapcsolatban szeretnék látni a főhősöket. Továbbá, mint az fent is jeleztük ami hiányzik az az „egyenlők" közti kapcsolat és nem pedig a futó viszonyt. Az erős visszatérő női karakter *és* a férfi főhősök tartalmas romantikus kapcsolatának hiányában a fanfic írónak, ha igazi szexuális „partnerségről" akar írni 3 választása van:

(1) A sorozat világában (canon) már meglévő gyengébb női karaktereket dolgoz át;
(2) Eredeti női karaktereket talál ki és létrehozza a kívánt kapcsolatokat;
(3) A sorozat két férfi főszereplőjéből csinál egy párt.

A rajongó számára ez olyan szituáció, ahol nem nyerhet. Bármely létező szereplő újraformálása kritikára teremt alkalmat a többi rajongó részéről (bár mint arról már volt szó, minden fanfic bizonyos mértékben átdolgozást is jelent), míg egy új női szereplő bemutatásánál mindig „Mary Sue"-ra gyanakodnak. Így aki „egyenlők találkozásáról" kíván írni és túl akar lépni az eredeti program szexista sztereotípiáin annak azt kell választania, ami szerinte a legkevésbé rossz a három gonosz közül vagy pedig azt, amelyik a legközelebb áll az adott személyhez. Mint azt Jenkins írja (1992: 194-6)

„A média egyszerűen nem nyújt autonóm női karaktereket ahhoz, hogy egyenlők közti heteroszexuális kapcsolat jöjjön létre: a fan írók a legkisebb ellenállás útját választották, azzal, hogy már kész alakokat vettek kölcsön, mint pl. Kirk és Spock, hogy kifejezzék utópista vízióikat a szerelmi boldogságról... Mivel olyan nemi tradíciókon belül kellett dolgozniuk, amit férfiak alkottak férfiaknak és a patriarkális feltevések már kodifikálták is, így a női írók gyakrabban könnyebbnek találták, hogy átdolgozzák vagy felcseréljék ezeket a feltevéseket, semmint egy teljes alternatív szokásrendszert hozzanak létre vagy megtalálják az autonóm női karakter megfelelő modelljét."

Azon rajongók és mások is akik a slash-t „rossznak" tartják általában két érvet hoznak fel. Az egyik népszerű tévhit az, hogy a slash írók valahogy szükségszerűen egyik (ha nem mindkét) karaktert természeténél fogva nőiessé teszik a szó klasszikus értelmében. Jenkins (1992:193) elveti ezt az elképzelést:

„A slash nem egyszerűen arról szól, hogy a hagyományos női és férfi szerepeket ráruházzuk a két férfi szereplőre. Ehelyett a slash felkutatja az ezen kategóriákon kívüli létezés lehetőségeit, és hogy a férfiasság és nőiesség elemeit egy megfelelő egésszé vegyítse..."

Egy még vehemensebben hangoztatott érv az, hogy a slash írók bűnösek abban, hogy olyan másodlagos jelentést képzelnek el, ami világosan nem létezik az alap programban (canon). Már bemutattuk, hogy *minden* rajongó magával hozza saját értelmezését a munkába – és egyik sem „rosszabb" a másiknál. De hasznos ezt a vádat közelebbről is megvizsgálni. Jenkins (1992:202) azt írja, hogy a slash írók az egész műfajt úgy tekintik

„mint olyan valaminek a visszatükröződését, amit a sugárzott anyagban megtaláltak. A slash lehetővé teszi, hogy alaposabban felfedezzék az intimitás, a hatalom, az elkötelezettség, a partnerség, a versengés és a vonzalom kérdéseit, amelyek jelen vannak egyrészt a karaktereknek a forgatókönyvek által megírt cselekedeteiben, másrészt a színészek játékának árnyalataiban (ahogy egymásra néznek, ahogy a másikkal összefüggésben mozognak). Amit a rajongók ezen programok másodlagos szövegében felfedeztek, az a férfi homoszociális vágy."

A „homoszociális vágy" kifejezést Eve Kosofsky Sedgwick alkotta 1985-ben, hogy leírja „a férfiasság megjelenítését - különös tekintettel a barátságra és a versengésre - a klasszikus irodalmi művekben." (Jenkins 1992:202) Sedgwick azt állítja, hogy „a homoszociális és a homoszexuális egy kontinuumot alkot – egy olyan kontinuumot, amelynek láthatósága a férfiak számára a mi társadalmunkban alapvetően megszakad." (Jenkins 1992:202). Ezek a témák fémjeleznek számos népszerű televíziós sorozatot „nagyszerű barátság" formájában, mint Kirk és Spock, Starsky és Hutch, Bodie és Doyle és más híres féri főszereplő párosok. Jenkins rámutat (1992:203), hogy

„Ha ezek a programok felelevenítik a férfi kötődés ideálját, akkor el kell nyomniuk ezen kapcsolatok kifejezetten szexuális dimenzióját; a férfi karaktereket olyan heteroszexuális vágyon alapuló kapcsolatokba helyezik, amelyek rövid életűek (a hét romantikus vendége) és hiányzik belőlük az a mélység és intenzitás, ami a két férfit összeköti. Miközben Kirk sok nőt szeret a sorozat folyamán, azonban senkit sem szeret annyira, mint Spock-ot; Kirk következetesen lemond azon romantikus kötelékekről, amelyek zavarnák kötelességei teljesítését, de éppen ilyen következetesen kész arra, hogy megszegje a parancsokat és kockára tegye munkáját ‘barátja’ védelmében."

Amint azt Bacon-Smith (1992:234) tömören kifejezi „Sok nő azért lát mély és szeretetteljes kapcsolatot a karakterek közt a képernyőn, mert a sorozat készítői odarakták azt."

Érdekes anekdota Gene Roddenberry az első Star Trek film alapján készült regényében egy lábjegyzet:

„amit a női fan íróközösség tagjai régóta a producerek kacsintásának tekintenek a Kirk/Spock történetek felé. ‘Mert a t’hy’la [egy kifejezés, amellyel Spock Kirk-re utalt] azt is jelentheti, hogy szerető és mivel Kirk és Spock barátsága szokatlanul szoros volt ez némi spekulációhoz vezetett arról, hogy vajon ténylegesen szeretők lettek-e.’" (Jenkins 1995:251)

A slash elleni érvelés leggyakoribb sarokpontja, hogy a képernyőn nincs nyoma „egyértelmű" homoszexuális érintkezésnek – ha soha sem *láttuk*, hogy Kirk-nek férfi szeretője lett volna és csak nőkkel láttuk, akkor kizárólag heteroszexuális lehet. Barbara Tennison kiemeli a buktatót ebben a logikában:

„A képernyő alapján nagyszámú médiakarakternek nincs egyértelmű szexuális orientációja: abból gondoljuk, hogy heteroszexuálisak, mert ez az elfogadott norma társadalmunkban. Számos egyéb karakter időnként demonstrálja heteroszexualitását, de nem alakít ki olyan elkötelezett kapcsolatot, ami kizárna egyéb szexuális tevékenységet. Azt a feltételezést, hogy *minden* tevékenységük hetero lenne ismét a kultúra sugallja, és nem következik a képernyőn látható viselkedésükből... Ez nem jelenti azt, hogy a karakter heteroszexuális, sem azt, hogy a nézőnek ezt kell feltételeznie." (Jenkins 1992:204)

Végül vajon a slash tényleg jobban sérti az elsődleges szöveget, mint a többi fanfic? Egyértelműen el kellene utasítani radikális külső elemként, ami nem kapcsolódik a fandom főáramlatához? A bizonyítékok arra utalnak, hogy nem. Jenkins (1992:219-20) fenntartja, hogy a slash „mint a fan kultúra nagy része inkább a tömegkultúra ideológiai szerkezetének a tárgyalását jelenti, semmint radikális szakítást vele; a slash, mint a fan írások más formái is, arra törekszik, hogy egyensúlyt alakítson ki a sorozatok anyagának átdolgozása és aközött, hogy hűek maradjanak az eredeti jellemekhez." Végül Jenkins (1992:190) megjegyzi, hogy a slash legfontosabb aspektusa a "szexualitás és a populáris kultúra megkérdőjelezése lehet, nem pedig a válaszok megadása."

[fordította: ktln]

Az idézett könyvek:
Bacon-Smith, Camille (1992) Enterprising Women (Philadelphia: University of Pennsylvania Press)

DeCerteau, Michael (1984) The Practice of Everyday Life (Berkeley: University of California Press)

Jenkins, Henry (1992) Textual Poachers: Television Fans and Participatory Culture (NY: Routledge)

Jenkins, Henry (1995) „Gender and Star Trek fan fiction" in John Tulloch and Henry Jenkins, Science Fiction Audiences: Watching Dr. Who and Star Trek (NY: Routledge)

Williams, Margery (1983) The Velveteen Rabbit (NY: Henry Holt & Co.)